Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó betonelemre. Cipzár kihúz, áru kiömlik. Ekkor szembesültem a naiv 18 éves tettével, több száz fős sereg szórakozásáról gondoskodtam, nem kevés szabályt áthágva. Így került 90 percnyi pirotechnikai eszköz a félmeztelen, duzzadó vagy trikóban is jól látható izmokkal felpakolt legvérmesebbekhez.” Ezt ön írta pár napja a WMN-en megjelent cikkében. Mostanáig miért titkolta ezt a sztorit?

Sohasem titkoltam, meséltem már máskor is. Viszont azzal, hogy idősebb lesz az ember, egyre többször elmélkedik azon, hogy miért van itt, hogyan jutott el idáig, mi formálta a személyiségét, mi, miért történhetett az életében. Ezeket a gondolatokat pedig egyre jobban meg tudja fogalmazni, vissza tudja adni. A személyes történetek érdekesek, könnyebben befogadhatóak, közelebb hozzák az olvasót, segítenek a megértésben. Remélem, mások is így vannak ezzel.

Megkérdezhette volna, mi van a táskában?

Meg, de nem volt jelentősége. Ugyanolyan sporttáska volt, mint a többi, amiben a szereléseinket szállítottuk. Azokat is a fiatalok vitték.

Ha tudja, hogy a pirót viszi be, engedelmeskedik?

Úgy gondolom, igen. Tizennyolc évesen, alig átlépve a nagycsapat öltözőjének küszöbét, nem nagyon volt választásunk. Csináltuk, amire megkértek. Más kor volt, mások voltak a szokások, más volt a szurkolói közeg. A pirotechnikai eszközök alkalmazása nem magyarországi sajátosság. Akkoriban számos ország sporteseményeinek hangulatához hozzátartozott, de láthattuk az elmúlt hétvégén is, amikor a Glasgow Rangers megnyerte a bajnokságot.

Járt jutalom a küldetés teljesítéséért?

Mire gondol? Én rúghatom az első szabadrúgást a mérkőzésen, vagy másnap reggel nem nekem kell hoznom Simi kávéját, esetleg fiatalként kapok én is az idősebbeknek járó fehérjeturmixból? Nem, ugyanolyan feladat volt, mint lekefélni a saras labdákat, vagy vinni a karókat, bójákat az edzésre.

Marjai János / 24.hu

Büntetés járt volna, ha nem engedelmeskedik?

Nem, de biztos nem nézték volna jó szemmel, és eredményezett volna egy-két kellemetlen beszélgetést az öltözői hangadókkal. De azt azért meg kell jegyezzem, hogy a kilencvenes évek nézőtéri szenvedélyének nincs és nem is lesz párja. Imádtam a közönségünk teremtette hangulatot. Hatalmas erőt jelentett, tényleg ők voltak a tizenkettedik ember a csapatban. Mondom ezt akkor is, ha árnyoldalai is voltak ennek a szenvedélynek.

A Fradi 1995-ös BL-menetelése során idehaza, az Ajax ellen a szurkolók egy része végig huhogott, értsd, majmozott, ahányszor színes bőrű holland ért labdába. A vendégek edzője, Van Gaal annyira kiakadt, hogy telenyilatkozta a világsajtót, micsoda sötét bunkók lakják Magyarországot. Ön hogy élte meg mindezt?

Nem játszottam ezen a mérkőzésen, de a pályán sokszor fel sem fogja az ember, mi zajlik a lelátón, annyira koncentrál a dolgára. Megjegyzem, Louis van Gaal nem volt korrekt, hiszen nem csupán a szurkolók egy szűk rétegét minősítette, hanem az egész klubot, sőt, az egész országot, miközben a döntő többséget már akkoriban sem ez a gondolatiság jellemezte.

Akkoriban a vezérszurkolóknak szabad bejárásuk volt az öltözőbe. Haverkodott velük?

Mint mindenki más. Az életünk részét képezte az a pár ember, sok időt töltöttek velünk. Sajátos szurkolói kultúra volt, szerencsére kinőttük, ma ez már elképzelhetetlen.

A huhogást leszámítva csoda volt az a hat BL-meccs a szerzett öt ponttal. Melyek az önnek legkedvesebb mozzanatok? Vincze Ottó góljai Svájcban a Grasshoppersnek? Vagy Albert átemelős találata, netán Keller esernyője az Üllői úton a Real Madrid ellen?

Mámorító élmény az egész ősz, úgy, ahogy volt. Ha mégis ki kellene emelnem egy momentumot, az utolsó, az amszterdami mérkőzésre esne a választásom, mert az előző évi BL-győztes és a világ egyik legjobb csapata mellett még volt matematikai esélyünk a továbbjutásra a csoportból. Ez sokat elmond az akkori csapat erejéről.

Másfél hónappal korábban, Madridban, null-ötnél szállt be a csoportkörbe, és egy-hat lett a vége.

Büszke vagyok, hogy játszhattam a Bernabeuban. És a visszavágón, itthon, tényleg visszavágtunk. Fantasztikus mérkőzés volt, vezettünk, akár nyerhettünk volna is.

Azon a meccsen ön egy épphogy nagykorú srácot fogott.

A felvezető kisfilmben kérdezte a riporter, mit szólok, hogy egy tizennyolc éves gimnazista ellen kell játszanom. Azt feleltem: „Én meg egy huszonegy éves egyetemista vagyok.”

Raul az a srác.

Igen, ezen a néven vonult be a futballtörténelembe az az akkor még lényegében ismeretlen gimis.

És pontot mentő gólt lőtt.

Már akkor látszott, hogy zseniális. Végül nem is én fogtam, hanem a Portót, a Juventust és az Atletico Madridot is megjárt argentin válogatott, Juan Esnaider jutott. Sosem feledem azt a napot.

És 1999. június ötödikét?

Az ugye a bukaresti román-magyar? Hát, ott nem nyertünk.

A minap a kezembe került a Népsport mérkőzés előtti száma. A nyitóoldalon ön látható, ahogy a győzelem jelét mutatja egy buszajtóból. A szalagcím: „Megérkezett Bukarestbe a magyar labdarúgó-válogatott – Győzni mentek.” Aztán másnap tizenöt perc alatt kivégeztek bennünket a románok.

Tavaly a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Barcelona nyolcat kapott a Bayern Münchentől, na, az inkább volt kivégzés. Mi reális, kettő-null arányú vereséget szenvedtünk attól a csapattól, mely az előző világesemények mindegyikére kijutott. Az volt a román aranygeneráció.

Marjai János / 24.hu

Magyar válogatottat soha korábban nem múlt felül román, a meccs előtt úgy volt, hogy „csak a győzelem az elfogadható”.

Mindig, mindenki győzni akar. Erről szól a foci. A román válogatott ellen pedig kettőzött erővel.

A románoknál nem néhány százan „huhogtak”, hanem a fél sajtó „a magyarok elleni háborúról” szólt; Gheorge Funar kolozsvári polgármester kijelentette, hogy „a magyarok a génjeikben hordják a gyávaságot”, a Nagy-Románia Párt alapítója, Corneliu Vadim Tudor pedig azt mondta, „végre eljött az ideje annak, hogy a magyarok megbánják, hogy eljöttek Ázsiából”. A stadionban szurkolói sálakon a „magyar vért akarunk!” felirat volt olvasható, és azt skandálták a hazaiak, hogy „rátok rontunk, lemészárolunk”.

És az még ki is maradt a tudósításokból, hogy minket, játékosokat teleköpködtek a kijáróban, ahogy futottunk ki melegíteni, aztán az omladozó Steaua stadion lépcsőiről lepattintott betondarabokkal dobáltak. Fiatal, rutintalan csapattal érkeztünk, nem kellett a génekben hordani a gyávaságot, hogy a testi épségét féltve megrettenjen pár, ilyen körítést még sohasem látott csapattárs. Részben ennek tudom be a vereséget, és azt, hogy a mérkőzés elején kaptuk a két gólt.

Fél évvel korábban, 1998. október tizennegyedikén is játszott a románok ellen, akkor itthon, a Népstadionban: az ön bombaszabadrúgásával hoztuk döntetlenre a meccset.

Igen, mondják, hogy az volt életem gólja.

Megdolgozott érte. A legenda szerint már felnőtt játékos volt, amikor a Fradiban Varga Zoltán edző megtanította a pontrúgásokra.

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy csiszolt a technikámon. Megmutatta, hogy honnan, milyen szögből, milyen távolságból lenne célszerű nekifutnom a labdának, és rengeteget gyakorolt velünk. Egyébként már gyerekkoromtól minden csapatomban én rúgtam a szabadokat.

Koch Róbert mesélte, ő úgy került fel a felnőtt Fradiba, hogy „fogalmam nem volt, mit kell csinálni, ha másfél méternél magasabban érkezik a labda… mígnem Rákosi Gyuszi bácsi kitalálta, hogy edzés után páran maradjunk fejelni… így is két hétbe telt, mire nyitva mertem hagyni a szememet, kezdtem homlokkal megfejelni a lasztit, és az csodák csodájára oda ment, ahová szántam.”

Jó sztori. Valóban mindennek az alapja a gyakorlás.

Az olyan alapokat, mint a pontrúgás és a fejelés tíz-tizenkét évesen kéne elsajátítani, nem?

Elvileg. Csakhogy a mi időnkben szó nem esett egyéni képzésről, egyetlen edző jutott egy komplett korosztályra, a felnőtteket is szerény, hatfős stáb vitte, vezetőedző, két pályaedző, kapusedző, masszőr, szertáros. Ma hat főt pusztán arra alkalmaz egy élvonalbeli csapat, hogy feltérképezze az aktuális ellenfelet.

A mentalitással és az edzettséggel nem volt baj?

Az én mentalitásommal biztos nem. Sohasem tartottam magam kiugróan tehetségesnek, amit elértem, az inkább az akaraterőmnek volt köszönhető. Nekem nem kellett könyörögni a plusz órákért, gyakorlásokért.

Marjai János / 24.hu

Koch a következőképpen élt meg egy próbajátékot a német másodosztályban: „Az elején adtam pár jó labdát, cselezgettem frankón, futottam derekasan, ám negyedóra után elfogyott a levegőm, és olyat éreztem, mint addig soha: elkezdett zsibbadni a lábam, aztán mindenem, a végén még a nyelvem is zsibbadt, és konkrétan azt hittem, hogy itt a vég, meghalok. Harminc percnél összerogytam az oxigénhiánytól. Az edző mosolygott, mondta faternak, fél évig futtassa a fiát, mert érdemes, az első tíz percből kiderült számára, hogy tudok focizni.” Az újpesti Urbán Flórián pedig ezt mondta nekünk: „Amikor itthon futballoztam, szerdáig nem edzettem, csütörtökön kicsit beszálltam, pénteken belehúztam, szombaton meccs. Gyűlöltem edzeni. Persze meccsen a huszadik percre elfogyott a levegőm, és úgy rúgott picsán az ellenfél, hogy a nézőtérről hoztak vissza… Amikor kikerültem Belgiumba, az első edzésemen nyolc kilométer erdei futással kezdtünk, miközben nekem idehaza nyolc kilométer az erdőben kocsival is sok volt, majd’ belehaltam. A második edzésen meg úgy mellbe rúgtak, nem tudtam, hol vagyok. Szerencsére az utcán szívtam magamba az életet, és úgy telerúgtam a csávót, szánkóval húzták le a pályáról… Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. A magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne.”

Mindketten kiváló labdarúgók voltak, bár mint személyiséget, nehéz lenne összehasonlítani őket. A futball, a körülmények és az edzésmódszerek itthon is sokat változtak azóta. A lényeg, hogy nem reménytelen a magyar focista, ha kikerül. Csak kerüljön ki! Lehet ábrándokat kergetni, de jobb tudomásul venni, hogy hazánk a mérete és a gazdasági ereje miatt azon sportágakban sikeres, melyeket a világban kevés helyen űznek, vagy legalábbis kevés bennük a pénz. Ilyen a vízilabda, az öttusa, a vívás, a kajak-kenu, és Puskás Öcsi bácsiék korában ilyen volt a labdarúgás is. Ám miután hatalmas üzletté nőtte ki magát a foci, fokozatosan hátrébb szorultunk.

Kapcsolódó
„A telt ház az Üllői úton olyan, mint a szex, tán még annál is jobb”

Bajára autóztunk meccset nézni ahhoz a futballistához, aki nagyobb lehetett volna, mint Nyilasi, és aki most állatdoktor Bács-Kiskunban.

Például a hozzánk hasonló méretű, gazdasági erejű Horvátország világsztárok sorát adja nyugati bajnokságokba, a magyar utánpótlás-nevelés viszont képtelen megközelíteni ezt a teljesítményt. Koch mesélte, hogy a kölöktől a serdülőn át az ifi elejéig végigverték a világot, aztán hirtelen kipukkadtak; tizenkilenc évesen utolsók lettek egy nyolccsapatos touloni tornán, „gólarányunk nulla-tizenkettő, a csapat gólkirálya Détári Döme egy szabadrúgásból lőtt kapufával”. És az ön korosztálya is hasonló utat járt be.

A mi korosztályunk nagyon eredményes volt. Az U18-as, majd három évvel később az U21-es Európa-bajnokságon is ötödikek lettünk. De korábban is gyakran vitézkedtünk, emlékszem, a több száz résztvevős dán kupán találkoztunk a Malmö topfavorit ifistáival, tán sose kaptak még ki, mígnem az elődöntőben szembejöttünk mi. A negyedik gólunk úgy született, hogy Vincze Ottó elfektette a komplett védelmet, majd leállította a labdát a gólvonalra, letérdelt, és befejelte. Nem hittek a szemüknek. Pontveszteség nélkül nyertük a tornát. Az Európa bajnokságra pedig az olaszokat kiütve jutottunk ki, olyan későbbi világsztárok ellen, mint Del Piero és Tacchinardi.

Aztán önök közül senkiből sem lett se Alessio Tacchinardi, se Alessandro Del Piero. Miért?

Igazából már akkor sem voltunk olyan jók, mint ők. Odakint úgy nyertünk kettő-nullra, hogy lekezeltek bennünket. A visszavágón, a BVSC pályáján ki se jöttük a tizenhatosunkról, rúgtuk a labdát, amerre álltunk, de csak egy-nullra kaptunk ki, így mi nyertük a párharcot. Megdöbbenésünkre az olasz vezetők mosolyogtak a mérkőzést és a kiesést követően, őket utánpótlásban nem az eredmény érdekelte, hanem a játékosaikban rejlő potenciál. Mondták is a mi előjáróinknak, nézzük csak meg a két csapat tagjait pár év múlva. És meg is nézhettük.

Mi csúszott el a magyar ifiknél?

A nyugati versenytársaink sokkal jobb körülmények között nőttek fel, füvön edzettek, míg mi salakon, földes pályán, ami nyomokban sem tartalmazott füvet. Ez egyrészt gyilkolta az ízületeinket, másrészt nem tanultuk meg úgy a technikai elemeket, köztük a passzolást, hiszen nem arra ment a labda, amerre akartad. Hiányzott az erő, a dinamika és az állóképesség. Az edzőink felkészültsége sem tartott ott, mint a nyugatiaké. Így hiába akadtak köztünk is tehetségek, felnőtt korra akkora lemaradást halmoztunk fel főleg gyorsaságban és gondolati gyorsaságban, hogy azt csak a külföldre igazolók hozhatták be.

És ma?

Ma azért jobb a helyzet. Fejlődött az infrastruktúra, gazdagabbak a tárgyi és a személyi feltételek, lényegesen többen próbálnak gondoskodni arról, hogy egyre több épkézláb fiatal kerüljön ki a műhelyekből. A rendszer azonban nem tökéletes, észre kell venni a hibákat, beszélni kell róluk és megpróbálni kijavítani őket. Szerintem a koncepció se segít, hiába próbálják a klubok havi több százezres apanázzsal itthon tartani a gyerekeket, abból a megfontolásból, hogy több pénzt kérhetnek majd egy tizenkilenc-húsz évesért, aki már letudott pár felnőtt NB 1-es mérkőzést, mint egy olyan tizenhat évesért, akit betolhatnának, teszem azt, a Liverpool utánpótlásba. A törvények, a folyamatosan változó szabályok se segítenek, pláne, ha ezek eltérnek a nemzetközi trendektől. Vallom, ha egy tehetségre tizenhat-tizenhét éves korában felfigyel egy külföldi csapat, azzal nagy lehetőséget kap arra, hogy más futballkultúrában megmérettessen. Ez akkor is így van, ha kicsi az esély arra, hogy például Liverpoolban ő lesz statisztikailag az az egy játékos, aki felkerül a korosztályából a nagycsapatba, megelőzve a brit, spanyol, olasz, szerb, vagy portugál riválisokat. De így is nemzetközi sebességet kapna mozgásban és döntésben, nyelvet, önállóságot tanulna, aztán, ha nem ő az a szerencsés egy, bizonyíthatna egy kisebb, de jó csapatban, végül tán a német bajnokságban futna be karriert, mint Gulácsi Péter. Ellenben, ha itthon marad, mire betölti a húszat, nem kell senkinek, a Liverpoolnak pláne nem. Tessék megnézni a brazilokat! Alig várják, hogy kirepüljenek az ifik, irány Európa, irány a nagyvilág, hadd jöjjenek az újak, nekik is jár a lehetőség, aztán azokat is lökik ki.

Marjai János / 24.hu

Az évtizede működő magyar akadémiarendszer miért nem képes olyasmire, mint a liverpooli utánpótlás-nevelés? Gyerek van, infrastruktúra van, a pénz korlátlan.

A koncepció hiányzik. Szerintem több NB 1-es csapat nincs tisztában teljesen a saját szerepével a piacon. Tulajdonosaik, vezetőik szinte kivétel nélkül a politikához köthetőek és az az ember érzése, hogy sokszor csak egymással versengenek, s mindnek az a vágya, hogy felnőtt magyar bajnokságot nyerjen, kijusson nemzetközi porondra. De nem megbántva senkit, hadd kérdezzem: miért kellene, hogy például egy tizenhétezer lakosú város, vagy éppen egy utánpótlás-nevelésre létrehozott akadémia külföldi kupákban virgonckodjon? Szerintem más a feladatuk, de lehet, én gondolom rosszul.

Miért nem vág rendet az MLSZ?

Úgy látom, sokszor, sok mindenben próbál javítani, fejleszteni, rengeteg területen ért is el eredményt, és megsüvegelendő, amit az elmúlt időszakban tett a magyar labdarúgás stabilizálásáért. Viszont pár területen ez még várat magára.

Miért nem vág rendet Orbán Viktor? Minden erőforrás az ő kezében összpontosul, és leghőbb vágya, hogy szárnyaljon a magyar foci.

Nem hiszem, hogy a rengeteg fontos feladat és a jelen pillanatban is fennálló megoldandó helyzetek között ez a miniszterelnök hatásköre lenne. Segített már eleget. Pedig elképzelhető, hogy már középtávon is eredménnyel járna, ha a szerepek tisztázódnának, ha elindulna a futball az önálló piaci boldogulás felé, és néhány klub előjárói felismernék, hogy az utánpótlás-nevelés a küldetésük, és abból kell bevételhez jutniuk, hogy az akadémiájuk évről évre kitermel legalább egy olyan fiatalt, akin például még a Fradi játékos-megfigyelője, Hajnal Tamás szeme is megakad. Tomi, szegény, valószínűleg nem azért keresgél sokszor külföldön, mert a Fradi nem szeretné a magyarokat, hanem hamarabb talál beépíthető, kész játékost a környező országokban, mint idehaza. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy miközben a legjobb edzőkre a legfiatalabbaknál lenne szükség, hogy mindent megtanítsanak nekik, nálunk a névvel, futballmúlttal rendelkezők többsége NB 1-es tréner akar lenni.

Az ön pályája parádésan indult, kölökként átvette Kőbányáról, a Lombikból a Fradi, tizenkilenc évesen, 1993-ban felkerült a felnőttbe, nyert bajnokságot, szerepelt a Bajnokok Ligájában. Huszonnégy évesen a Kaiserslauternhez igazolt, ott is bajnokcsapat tagja lett, két évvel később benézett az Eintracht Frankfurthoz, majd huszonhat évesen visszatért két évre a Fradiba. Aztán viszont pár meccs a Vasasban, pár meccs a Honvédban, és vége. Nincs hiányérzete?

A legkevésbé sincs.

Csupán huszonnégyszer volt válogatott, és már huszonkilenc évesen visszavonult.

Ennyit engedélyezett a szervezetem. Kamaszként hirtelen nyúltam meg, emiatt később rengeteg probléma adódott az ízületeimmel, tizenötször műtöttek. Gyerekkorom óta tűzök ki célokat magam elé, a legfontosabb álmom a nemzeti felnőtt válogatottban telt ház előtt pontot érő gólt szerezni, és ez a románok ellen megadatott. Ráadásul az édesanyám születésnapján! Lehet, nagyképűen hangzik, de mindent elértem a labdarúgással, amit akkoriban magyar játékosként elérhettem.

Hogy akadt önre a Kaiserslautern?

A Fradi kispadján Varga Zolit 1997 őszén Nyilasi Tibor váltotta, aki mellőzte a Zolival bensőséges viszonyt ápoló játékosokat, köztük engem. Az első nyolc fordulóban egyetlen percet se játszottam, a kilencedikben, amikorra elfogytak a hadra fogható játékosok, végre lehetőséget kaptam, a Győrt fogadtuk, és az én fejesemmel nyertünk egy-nullra. A következő héten Újpestre látogattunk, a gólom miatt nem hagyhatott ki Nyilasi, akinek sokat köszönhetek, akkor is fejeltem egyet tizenhatról, kettő-egyre győztünk. Szerencsémre pont ezen a két mérkőzésen ott ült a lelátón egy német játékosügynök, Horváth Ferit figyelte, de végül hozzám jött oda a lefújást követően, a Cottbusba invitált. Elfogadtam, nem szerettem volna kihagyni egy ilyen lehetőséget. Pár nap múltán telefonált a menedzser, hogy a Kaiserslautern középső védőt keres, Otto Rehhagel edző magas, jól fejelő játékosban gondolkodik. Elengedtem a Cottbust, irány Kaiserslautern, így onnan, hogy nem férek be a Fradiba, hirtelenjében a világ legerősebb pontvadászatának bajnokesélyesénél találtam magam.

Jobban bírta erőnléttel, mint Koch Robi?

Igazából nem erősebbek voltak a németek, hanem dinamikusabbak, gyorsabbak. Két hónap kellett, míg megszoktam, felvettem a tempót, és amikor hazajöttem a válogatottba, döbbenten tapasztaltam, hogy a légiósokra, Lisztes Krisztiánra, Dárdai Palira, rám egész egyszerűen nem értek oda az itthon játszó többiek. Meg kell jegyezzem, hogy a Kaiserslauternnél hatalmas segítségemre volt Szűcs Lajos is; kölökként együtt kezdtünk a Fradiban, együtt lépegettünk feljebb a lépcsőfokokon, csak egyszer, szoktunk viccelődni, véletlenül elaludt a metrón, és Újpesten riadt fel, odaigazolt. De a Kaiserslauternbe velem együtt érkezett, rengeteg pluszedzést csináltunk végig együtt, tartottuk egymásban a lelket.

Szűcs két év alatt két vagy három bajnokin védett a Kaiserslauternnél, és ön is csak tizenhét meccsen kapott lehetőséget. Nem lett volna jobb egy középcsapatnál, mondjuk a Cottbusnál stabil kezdőként végigtolni a szezonokat?

Utólag semmi értelme ilyesmin rágódni. Büszke vagyok arra, hogy amikor beállítottak, zömmel végigjátszottam a mérkőzést. Plusz voltak kupameccsek és a BL. Minden így volt jó és teljes.

Ön utóbb évekig menedzserkedett. Ilyen dilemma esetén mit javasolt a pártfogoltjának: nagycsapatban padozni, vagy középcsapatban játszani?

Ha komoly csapat hív, nincs helye mérlegelésnek, óvatoskodásnak, menni kell. A nagy lehetőség ritkán kínálja fel magát kétszer. Pláne egy magyar labdazsonglőrnek. Természetesen mindig át kell gondolni az egy időben befutó megkereséseket, de bármit is ajánlanék, a döntés mindig a játékosé.

Említette a BL-t. Carsten Janckerrel álmodik néha?

Jobb szeretek kellemeset álmodni.

Addig rángatta őt a Bayern elleni BL-negyeddöntő nyolcadik percében, míg el nem esett a müncheni csatár. Kiállítás, tizenegyes, null-egy, a vége null-négy. Ha nincs az emberhátrány, lett volna esélye a Kaiserslauternnek?

Nem hiszem. A negyeddöntő első mérkőzését is elveszítettük kettő-nullra. Jancker bivalyerős volt, ketten fogtuk. A közismert tévéfelvételen adott kameraállásból az látszik, hogy átkarolom, de az már nem, hogy elölről húzza lefelé a mezemet. El akart esni, sikerült neki, húzott magával, a bíró befújta. Benne van az ilyen a pakliban. Amúgy a Bayern a döntőig menetelt, ahol a kilencvenedik percig győzelemre állt a Manchester United ellen, amikor is következett az ő tragédiájuk. Jobb csapat volt már akkor, mint a miénk.

Ön pedig átköltözött Frankfurtba. Miért?

Lejárt a szerződésem, ingyen igazolhatóvá váltam. Felix Magath hároméves szerződést kínált az Eintrachtba, megegyeztünk. Csakhogy a bajnokság kezdete előtti utolsó edzéseim egyikén egy csapattársam oldalról eltalálta a térdemet, lesérültem, porc, hazajöttem megműttetni, és a Frankfurt a lábadozás alatt visszalépett, mondván, az orvosuk szerint a térdem nem fogja bírni a Bundesligát.

Kifogás?

Részigazság. Azért a Fradiban csak letoltam eztán két komplett bajnokságot, az egyiket meg is nyertük, a liga legjobb tizenegyébe választottak az osztályzataim alapján.

De aztán ismét távozott a Ferencvárosból. Miért?

Kényszerből. Várszegi Gábor megvásárolta a klubot, Csank Jánost Garami József váltotta az edzői poszton, és sokallták a pénzemet.

Ami az NB1-es fizetésekhez képest valóban kiugró volt.

A Bundesligából jöttem haza. Kérdezték, mik az igényeim, közöltem, elfogadták. Nem volt pisztoly szorítva a fejükhöz. Nem hiszem, hogy ezt szégyellnem kellene. Pláne, hogy az nem én vagyok, aki csapatról csapatra vándorolva kicsavar minden forintot a fociból, NB 1-ből NB 2-be, aztán tovább lefele, míg fizetnek. A szerződésem védte a járandóságomat, maradhattam volna a Fradiban, de a vezetés, arra bazírozva, hogy én borítok asztalt, letett a tartalékbajnokságba, amit többszörös magyar és német aranyérmesként, válogatott játékosként, a Ferencváros örökös bajnokaként megalázónak éreztem. Így, amikor 2002 februárjában bejelentkezett értem a Vasas, átmentem a tavaszi szezonra, onnan félévre vissza a Fradi tarcsiba, majd Honvéd, de egy szezon után eluntam a vándorlást, inkább visszavonultam. Úgy voltam vele, ha a Fradinak nem kellek, húzzuk le a rolót.

Van egy nagy „majdnem” az életében. Olyannyira oszlopos tagja volt 1996-ban az Atlantába kijutó olimpiai együttesnek, hogy minden selejtezőn játszott és az utolsó felkészülési meccsen ön viselte a csapatkapitányi karszalagot. Csakhogy odakint, az első meccs előtti este összeveszett az MLSZ-es vezetőkkel a prémiumon, és az utolsó pillanatban kivették a keretből.

Ez nem igaz, én nem vesztem össze senkivel. A játékokra az utolsó pillanatban érkező vezetők álltak elő a prémium kérdésével az első mérkőzés előtti este. Az egész csapat ott volt, sokan felszólaltak. Parázs volt a hangulat. Olyan összeget ajánlottak egy esetleges Nigéria, Brazília, vagy Japán elleni sikerért, melynél a legtöbben már többet kaptunk egy NB 1-es derbiért. Mindez úgy, hogy huszonnégy év után jutott ki a magyar válogatott az ötkarikás játékokra, megjegyzem, azóta egyszer sem, és a csoportunkban volt a későbbi győztes és bronzérmes. Ráadásul olyan zsenik ellen játszottunk, mint Ronaldo, Roberto Carlos, Rivaldo, Bebeto, Jay-Jay Okocha és Kanu.

Az hülyeség, hogy pénzt a klubcsapatnál kell keresni, a válogatottnál a megtiszteltetés a honor, meg az, hogy megmutathatod magadat a világnak?

Mi a különbség a kettő között? A válogatottnál nem kell küzdeni, hajtani, nem sérülhetsz meg, másképp méretik a teljesítményed? Ráadásul, ha megsérülsz, akkor kimaradsz a saját csapatodnál, hátrányt szenvedsz, nem kapsz annyi fizetést, prémiumot. Ilyenkor ki viseli, vállalja a felelősséget? Atlantában ezzel együtt azt mondtuk: oké, elfogadjuk az ajánlatot, de bármennyi jön is össze, felajánljuk jótékony célra. Ezen berágtak. Nem emiatt, de másnap el kellett hagynom az olimpiai falut Mátyus Janival, és a sajátos szabályok miatt menet közben sem kerülhettem vissza. A mai napig nem tudom a pontos okot, de nem is érdekes, rég elengedtem a történetet, csak az újságírók elevenítik fel néha.

Végül nem volt mit eljótékonykodni, hiszen három vereséggel, nulla ponttal és nulla forint prémiummal zárt a válogatott.

A második meccsen, a brazilok ellen lesérültek védőink, plusz szintén hátul összejött sárga lapos eltiltás, amivel lényegében elfogyott a védősor. S mivel engem és Mátyus Janit nem hívhattak vissza, középpályások álltak be a védelembe. Az utolsó, Japán elleni mérkőzést megnyerhettük volna. Amúgy végig szoros meccseket játszottunk, lehetett volna esély a továbbjutásra a halálcsoportból, mégis tragédiaként élte meg az ország a kiesésünket.

Gera Zoltán beszélt nekünk arról négy éve, hogy visszavágyik az angol futballkultúrába, ahol „csodálatos, inspiráló közeget teremtettek a labdarúgásnak; ma már nem esnek túlzásba sem a játékosok, sem a drukkerek; nem csinálnak drámát a vereségből, és a győzelmet sem reagálják túl; a meccsek előtt és után szurkolói sorfalban közlekednek a játékosok, kötelező autogramot osztani, ha győzünk, mosolyogva gratulálnak, ha zakó van, azzal veregetik meg a válladat, hogy sebaj, majd a jövő héten”.

Pedig a britek sokkal mélyebbről indultak, mint mi. Nem mellesleg ők is az infrastruktúra fejlesztésével kezdték, a nézőterek minden négyzetcentiméterét bekamerázták, így egyetlen kihágás sem maradt felelősségre vonás nélkül. A körülmények igenis komoly hatással vannak a labdarúgó teljesítményre épp úgy, mint a nézőtéri morálra. A Fradi is ezt az utat választotta, helyesen: korszerű létesítmény, kamerák, fellépés a renitensekkel szemben. Közben folyamatos edukáció: megértetni a szurkolókkal, hogy az UEFA szabályainak megsértése brutális pénzbüntetést és a kupákból való kizárást von magával.

Kapcsolódó
Gera Zoltán: Szokott füstölni a fejem

Nagyinterjú Fradiról és fradizmusról, Eb-ről és Dárdairól, mázliról és magyarságról, Messiről és Ronaldókról, fehér ingről és leszecskázott szögletzászlóról. Meg arról, hogy jogos-e a “Cristiano homoszexuál” meg a koncsitázás.

Edukációban élen jár a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter, aki a minap a feleségével párban, tenyerén „a család az család” mozgalom jelképét mutatta egy Facebook-posztjában. Amivel az ellen tiltakozott, hogy immár miniszteri engedély szükséges ahhoz, hogy egyedülállók örökbe fogadhassanak, az azonos nemű párok pedig lényegében megfosztatnak ettől a jogtól. Noha bő tízszer annyi lájkot, szívecskét, ölelést, megosztást kapott a poszt, mint anyázást, azért az utóbbi társaság is több ezres közönség, és sokan arra a radikális következtetésre jutottak, hogy míg Gulácsi védi a magyar kaput, nem járnak válogatott meccsre. Ön már Gulácsi előtt beleállt „a család az család” kampányba, igaz, nem tenyérrajzzal, hanem Grecsó Krisztián vonatkozó posztjának megosztásával, amiben egyebek mellett azt olvashattuk, hogy: „Mennyi apróra metélt gyereksors kell még, hogy világos legyen, a család az család; hány újszülöttnek kell még csecsemőotthonok rémült magányban lesni az árnyak kegyét, egy apró érintést; miközben gyerektelen felnőttek könyörögnek boldogságért égi istenekhez, rimánkodnak alapítványi félisteneknek, tegyeszes összekötőknek!”

A számos díjjal elismert írónál jobban kevesen tudnának ennyire jól összeszedni, megfogalmazni egy adott témában gondolatokat, s felhívni a figyelmet egy problémára, annak következményeire, kivetüléseire. Gulácsi Péter első aktív sportolóként emelt hangot egy igen érzékeny közéleti kérdésben. Nem kis bátorság kellett hozzá, ismerve a közeget és bejegyzésének előre látható következményeit.

Marjai János / 24.hu

Ön azonnal kiállt Gulácsi mellett. Arra futtatta ki a véleményét, hogy „ha szeretnél tapsot, vállveregetést, elismerést, akkor nem lesz elég Ronaldo hárított ziccere és egy Mbappé közeli bombánál vagy Werner kontránál bemutatott bravúr, a sok kapott gól nélküli összecsapás, a gondolataidat is akarjuk”. Ki akarja azokat a gondolatokat? Mi lehet a büntetés?

Utalni szerettem volna arra, hogy egy kis, de annál hangosabb csoport addig örül a teljesítményednek, ameddig a számára is fontos kérdésekben is ugyanúgy gondolkozol, mint ő. Vagy inkább ne is gondolkozz. A sportoló feladata a szórakoztatás, az is csak a pálya vonalazásán belül, nem pedig a véleménynyilvánítás. Viszont sokan látnák szívesen azt is, ha egy-egy híres, jelentős követői bázissal rendelkező hang nemcsak a mérkőzéseket követően mondana egy-két sablonos szakzsargont, hanem ilyesformán is felelősséget, együttérzést vállalna fontos társadalmi kérdésekben. Aki csak minimálisan is próbál figyelni a másikra, megpróbálja meghallani, elfogadni a másik gondolatait, az nem hiszem, hogy bármilyen módon szankcionálja ezt.

A nézőtéri balhékat gyógyítja a bekamerázás, de az ilyes indulatokat nem. De akkor mi rájuk a gyógymód?

A jelenlegi helyzet, a korlátozások és a bezártság sem apasztja az indulatokat, a túlfűtöttséget, a lelki terheltséget. Bízom abban, hogy nyárig rendeződnek a körülmények, és az Európa-bajnokság alatt mindenki a győzelmekkel, a jó teljesítménnyel lesz elfoglalva, és nem azzal, hogy melyik játékos mit posztolt három hónappal korábban.

Ön gyakran megnyilvánul közéleti kérdésekben, egyedi formát használ: klasszikus verssorokat, dalszövegeket kombinál a saját mondandójával.

Nyitott szemmel járok-kelek, olvasok, ebben a közegben élek, és látva érdekes kérdéseket, problémákat, engem megérintő témákat, eszembe jut egy Quimby dal, egy Bérczesi Robi sor, egy József Attila strófa, ezek összekapcsolódnak a fejemben – így születik egy-egy bejegyzés a felületeimen. Viszont szeretném erősíteni, hogy ezen szubjektív észrevételek, gondolatok mögött mindig ott a javító szándék, hogy beszéljünk róla, próbáljuk picit jobban csinálni, pláne, ha erre minden lehetőségünk adott.

Ritkán találkozni verselő focistával. Köpködéssel, Urbános tomlaffal, rósás szlammal inkább.

Ha a kézilabdát nem csarnokban, parkettán, hanem szabadtéren játszanák, hóban, fagyban, esőben, sárban, kánikulában, tűző napsütésben, akkor valószínűleg ott is repülne a nyál. A tomlafozás és a szlamozás egy-egy kiragadott pillanat, az átlagember naponta káromkodik cifrábbat, mint Flóri vagy Dénes azokon az elhíresült felvételeken. Egy profi labdarúgó szoros időbeosztás szerint él, művelődésre jobbára csak az aktív pályafutása után nyílik lehetőség, de a futballban is vagyunk sokan, akiknek fontos a kultúra. Sajnos a magyar ember szereti mindennek a negatív oldalát nézni.

Egy átlagos német játékos nem jár többet színházba, kiállításra, nem olvas több könyvet, mit egy átlagos magyar labdarúgó, de tőle nem is várják el a szurkolók a doktori értekezést, megelégszenek azzal, ha kiemelkedően futballozik.

Nálunk bezzeg folyamatosak a negatív jelzők: ha a te góloddal győz a csapatod, de közben kihagysz egy ziccert, vagy csatakosan az izzadságtól, lényegében oxigénhiányos állapotban ügyetlenül nyilatkozol meccs után, mindenki rajtad röhög. Emlegettük, hogy Gera Zolinak hiányzik az angol futballkultúra, mert ott nem csinálnak drámát a vereségből, és a győzelmet sem reagálják túl. Ezért magabiztos az ottani labdarúgó. Ellenben Magyarországon, ha egy srác elront valamit, napokra magába roskad.

A futballakadémiákon kapnak műveltséget a gyerekek?

Ott, ahogy hallom, nem feltétlen a tanuláson van a hangsúly. Pedig idő, energia lenne hozzá, a kérdés mindig, hogy akarat, döntés van-e. Ráadásul az aktív pályafutás befejezése után, vagy egy sérülést követően is meg kell élni valamiből.

Kapcsolódó
Urbán Flórián: Mondtam Orbánnak, Viktor, légy szíves, fussál jobban

Bazmegolós, szétfejelős nagyinterjú a legtökösebb újpestiek egyikével.

Ön mit tanult?

Közgazdászként végeztem, majd a sport területén szinte mindent elvégeztem, amit lehetett, most épp a Barcelona egyetemén tanulok digitális marketinget, szponzorációt, kommunikációt. A menedzseri munkát 2003-ban kezdtem, de mára visszavettem picit, a Spíler tévé mellett a Footgolf Szövetség elnöke vagyok, rendezvényeket szervezek, előadásokat tartok a TV2 akadémián, működtetem a kommunikációs ügynökségemet.

Miért nem próbálja ki magát edzőként?

A licencem megvan hozzá, de istenigazából sosem érdekelt a szakma. A gazdasági háttere jobban izgat.

Mikor járt utoljára a Groupamába?

Amikor még lehetett. Nem emlékszem pontosan, tán a Ferencváros Bajnokok Ligája szereplése kapcsán voltam egy felvételen.

Bírálta Rebrovot, amikor a Fradi ukrán edzője elküldte a csapattól Böde Danit. Ma is úgy látja, hogy rossz döntés volt megválni a játékostól?

Nem bíráltam, hanem az egész jelenséget találtam furcsának. Lehetett volna elegánsabban és jobban is csinálni, pláne annak tükrében, amit a játékos a Ferencvárosért tett.

Azt az állítását fenntartja, hogy Doll van olyan jó edző, mint Rebrov?

Ilyet nem mondtam soha! Arra próbáltam rávilágítani, hogy teljesen mások voltak a feltételeik. Ha összevetjük, mennyi pénzt költhetett Rebrov igazolásokra és fizetésekre, és mennyit Doll, akkor láthatjuk, hogy közel sincsenek egy súlycsoportban. Ez viszont a Ferencváros fejlődéstörténetének egyenes következménye. Tény, hogy a kötelezőnek mondható hazai eredményesség mellett a nemzetközi sikereket kizárólag az ukrán mester szállította.

Az MLSZ-ben dolgozna inkább, vagy egy klubcsapatban, például a Fradiban?

Ez egy fikció, nincs miről beszélni. Általánosságban mondhatom, hogy bármilyen területen, ha van cél, szívesen segítek, dolgozom. A feladat érdekel.

Kap feladatot?

Miért is kellene? Hallotta az imént, mennyi minden van az életemben: különböző területeken színesebbnél színesebb feladatok.

Ugyanakkor érzem, tudom azt is, hogy észrevételeim, javító szándékú megnyilvánulásaim sokszor a határon táncolnak, elképzelhető, hogy nem túl sokak tetszését váltják ki.

Ezzel együtt szeretek gondolkodni, érvelni, elmondani és meghallgatni véleményt, hátha együtt jobbat hozunk össze a jelenleginél. De persze azt is elfogadom, ha manapság ez nem divat, és egyszerűbb feladatvégrehajtókra bízni projekteket.

Van itthon elég agy világszínvonalú focit csinálni?

Ha a szakmát nézzük, azért az sokat elmond, hogy a Fradi és a válogatott is külföldi edzővel érte el a tavalyi sikereit.

Mit érnek ezek a sikerek? Feltámadás van, vagy mázlisorozat?

Számos alkalommal kedvezett nekünk a szerencse. Emelkedett az Eb-résztvevők száma, jó volt a sorsolás, a magyar válogatott tökéletesen alkalmazkodott a vírushelyzethez, nem voltak betegeink, eltiltottjaink, mindenki játszott a csapatában. Ha az eredeti időpontban kellett volna mérkőznünk az ellenfeleinkkel, még Willi Orbán és pár más meghatározó játékos nélkül, nem biztos, hogy ilyen eredmények születnek. Mégis sokkal több ez kifutott sikernél, hiszen 2016 után most ismét ott lehetünk a kontinenstornán. Legyünk büszkék erre. S közben maradjunk reálisak: szerintem a világbajnokságra kijutni, a lebonyolítási rendszer miatt, egyelőre semmi esély, és az Eb csoportkörünk összes mérkőzésén is szerény eséllyel lépünk pályára. De ott vagyunk! Aztán, ha a következő tíz-húsz esztendőben évente kigurul egy-két null kilométeres tehetség az akadémiáinkról, akiket időben sikerül kijuttatni topbajnokságba, összeállhat egy igazán sokra hivatott válogatott. A klubcsapataink nyilván sose kelhetnek versenyre Európa topjával, álom a folyamatos BL-csoportkörös részvétel, de a zöld-fehéreknek köszönhetően ott is tapsolhatunk már minden évben sikereknek. Klubszinten egyelőre a Fradi-modell a nyerő, és még ha zömmel külföldiekkel is éri el sikereit a csapat, a magyar foci presztízsét növelik, és az a pár magyar komoly nemzetközi rutinra tett szert, ami aranyat ér a válogatottnak. Szóval, a magyar labdarúgásban számos terület jól működik, más viszont még fejlesztésre szorul.

Kell még pénz az infrastruktúrába?

A stadionok felépültek, az öltözők alsóbb osztályokban is korszerűsítve, a pályák jó állapotúak, sok helyen műfüvesek is rendelkezésre állnak, ezt kipipálhatjuk. Most kell ráfordulni a fenntarthatóságra: egyrészt eredményessé kell tenni az utánpótlásképzést, másrészt közönségvonzó csapatokkal és rentábilis rendezvényekkel kéne megtölteni az épületeket.

Helyesen fordítottunk közpénzt arra, hogy beindítsuk a rendszert, de az nem oké, hogy egyes klubok tesznek a hatékonyságra, inkább úgy vannak vele, hogy adja csak a pénzt az állam, mi meg szépen elköltjük kedvünk szerint. Nem várható el a társadalomtól, hogy a végtelenségig finanszírozza az élsportot. Ha mostanáig a köz fizette egy klub költségeinek száz százalékát, akkor idén legyen elég a kilencven százalék, az egyesület teremtse elő a maradék tízet, okosabb gazdálkodással, kommunikációval, marketinggel, adjon el több jegyet, több bérletet, több mezt, neveljen ki és értékesítsen több játékost. Vagyis helyezze szakmai alapokra a működését.

Aztán jövőre már csak nyolcvan százalékot adjon az állam, aztán hetvenet, hatvanat, és így tovább. A jók megmaradnak, megerősödnek, a restek lemaradnak az úton, így egészséges.

Mi lesz a látványsportokkal, különösen az NB 1-es labdarúgással, ha jön egy kormányváltás, és a jelenleginél lényegesen kevesebb közpénz jut erre a területre?

Abból jelenleg csak visszaesés lehet. Egy-két előre gondolkodó klubcsapattól eltekintve. A Fradiban egyértelműen látni a nyugati profizmus nyomát, BL-szintű csapat alakul, nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is: koncepcióban, szerkezetben, játékospolitikában. De én a Vidit sem írom le ebből a szempontból.

A mostani tizenkét NB 1-es csapatból kilenc fölött a Fidesz-burzsoázia rendelkezik. Ha egy balos hatalom csökkenti a profi labdarúgás támogatását, a NER a 2010 óta fölhalmozott vagyon töredékéből képes lehet a jelenlegi szinten tartani az eredményességet?

Én nem reménykednék abban, hogy egy ilyen helyzetben bárki a futballra szánná félrerakott forintjait.

Központi akarat dönt a NER-tőke mozdulatairól, legyenek is bárkik nevén a vagyonok.

Na, a világnak erről a szeletéről fogalmam sincs, nem politológus vagyok.

Az évek során mindenféle pártokkal összehozták.

Jókat mosolygok ezeken a találgatásokon. Azt szoktam mondani, ha valakire minden oldal haragszik, ha minden szereplőből kivált negatív és pozitív érzéseket, és mindenki a másik oldalra valónak gondolja, akkor valószínűleg jó úton jár, vagy ahogy a szakértői énem mondaná, nem szurkol egyik csapatnak sem. Sose pártok mellett vagy ellen formáltam véleményt, hanem konkrét ügyekben. Megérintett a téma, megnyilvánultam, beszélgetést generáltam.

Lenne egyszer politikus?

Sosem fordult meg a fejemben.

Önt a fociból ismeri az ország, mindig is a fociból élt, aktív labdarúgóként, menedzserként, s most, a Spíler tévé szakkommentátoraként is. Megéri politikai, közéleti véleménynyilvánításokkal „árnyalni” a futballszakértői imidzsét?

Amikor futballon kívüli kérdésekben nyilvánulok meg, nem az lebeg a szemem előtt, hogy az miként árnyalja a futballszakértői imidzsemet, hanem szeretnék egy jobb, értékeken alapuló világot, és szeretném, ha a lányaim minél jobb országban élhetnének.

The post Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget first appeared on 24.hu.

Forrás >>


További hasonló találatok:

Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Saját fogait építette házába a balatonboglári gazda

A Bugaszegi Köztársaságot 2011. április tizenegyedikén kiáltottam ki a Balatonboglár határában található tanyámon. A jogi aktusról levélben értesítettem az ENSZ-et, belefogalmazva, hogy ez immár nem Magyarország része, hanem olyan önálló entitás, mint a Vatikán az olasz államban. Egyúttal kinyilvánítottam, hogy természetesen elfogadom az engem körülvevő ország jogrendjét, használom a pénznemét és az infrastruktúráját, viszont a szellemi leválásom végleges. Hogy mindezt miért csináltam? Mert berágtam, hogy a magyar parlament eltörölte az Alkotmányt, és csinált helyette Alaptörvényt. Az ENSZ-től válasz mind a mai napig nem érkezett, aminek örülök, mert így legalább nincs elutasítva a kérelmem; tekintsük úgy, hogy földolgozás alatt áll. A magyar hatóságokkal nem foglalkoztam, csak kitettem egy táblát a határra, hogy ...
További részletek >>


Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

Dávid hirtelen felült. Öklendezni kezdett, majd az ölébe hányt, ami a -35 fokos hidegben szinte azonnal ráfagyott a hálózsákjára. Ápolgattam, simogattam, próbáltam tenni valami hasznosat ebben a szerencsétlen helyzetben. Az éjszaka lényegében alvás nélkül, a társamat folyton itatva, a ruháját tisztogatva, a remény pislákoló lángját égve tartva telt el. Reggel dönteni kellett a hogyan továbbról. 7400 méteren, a K2 3-as táborában nincs helye a köntörfalazásnak. Itt nem létezik olyan, mint a filmekben. Nem kapod fel a sérült társad, és nem viszed le a hátadon a hegyről. De olyan sincs, hogy a hóna alá nyúlsz, és úgy támogatod tovább felfelé. Ebben a magasságban az ember örül, ha létezni tud. A társmentés a legtöbb esetben lehetetlen küldetés. Nem bármi áron, bizonyos módon A K2 az extrém magasság okozta terhelés, az ...
További részletek >>


Százmilliárdokkal hizlalták megkerülhetetlenné a kormányközeli elitképzőt

Két hónappal a 2010-es országgyűlési választás után a kormányra kerülő Fidesz majdnem a legmagasabb szinten képviseltette magát egy kis oktatási intézmény diplomaosztóján. Az ellenzéki frakcióvezetőből miniszterelnök-helyettessé előrelépő, hosszú ideje az ELTE jogi karának Politkatudományi Intézetében oktató Navracsics Tibor beszédéből a résztvevők arra emlékeznek a legjobban, hogy úgy fogalmazott, „eddig ellenszélben kellett működnötök, de most jön a hátszél”. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András maga is arról beszélt a diákoknak, hogy a szűk után jönnek a bő esztendők. De azt akkor még senki sem tudhatta, hogy az onnantól évenként menetrend szerint érkező több százmilliós kormányzati dotációk csak a kezdetet jelentik, és tíz év múlva az oktatási szférában korábban nem látott ...
További részletek >>


Boncsér Krisztián: A magyar tornász csak egy kellék a szövetség fenntartásához

Még csak 22 éves. Koránál fogva válogatott tornászként vígan készülhetne a 2024-es, de akár a 2028-as olimpiára is. Ehhez képest tavaly a világ egyik legnagyobb, leglátványosabb show-színházához, a Cirque du Soleil-hez szerződött. Az egész életét befolyásoló döntést hozott. Olyan pillanatban, élethelyzetben talált meg a cirkusz, amelyben ez kifejezetten jó döntésnek tűnt. Egyébként az is. Azt sem fájlalja, hogy így lemaradt a magyar férfi tornasport történelmi sikeréből, a tavaly decemberi mersini Európa-bajnokságon csapatban begyűjtött bronzéremről? Persze, valahol mélyen bánom. Ha nem sérülök le a 2019-es Eb előtt, akkor utaztam volna Lengyelországba, az októberi stuttgarti vébére, és így nem kapok ajánlatot a Cirque du Soleil-től sem. Avagy most én is Eb-bronzérmes tornásznak mondhatnám magam. Még az is lehet, abban ...
További részletek >>


Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni

Egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el, hogy Békés Márton a „kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus”, írtuk előző könyvéről szóló cikkünkben. Ez a megállapítás és más, főleg baloldali véleményformálóktól származó, hasonló állítást megfogalmazó idézetek teszik ki a Kulturális hadviselés fülszövegét. Provokáció? Poén? Pimaszkodás, persze. Ha az ember könyvet ír, örül, ha észreveszik. Nem azért írok, hogy másokat provokáljak vagy kellemetlen helyzetbe hozzak, de ezeket a megjegyzéseket viccesnek találtam. Az elmúlt években kialakult egy olyan vélemény, hogy én lennék „a magyar etnonacionalista rezsim legtehetségesebb propagandistája”, ahogy Béndek Péter fogalmazott. Ez egyáltalán nem bánt, örülök a hasonló véleményeknek, de eltéveszti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, aki ...
További részletek >>


Klopp nyolc hónapot vett el a feleségétől a Liverpoolért

Nyomot hagyni „Mi más értelme lenne, ha nem az, hogy létrehozol valamit, amire aztán egész életedben emlékezhetsz, és olyasmit adsz a klubodnak, amire még a távozásod után is tudnak majd építkezni?” Jürgen Klopp   „Ennél a klubnál még évtizedek múlva is Jürgenről és a művéről fognak beszélni.” Adam Lallana   „A személyiséged átjárja az egész klubod… Megbocsátom, hogy hajnali fél négykor felhívtál csak azért, hogy velem is közöld, megnyertétek a bajnokságot!” Sir Alex Ferguson szavai Kloppnak   Jürgen Klopp edzői szerepfelfogása meglehetősen egyszerű: építsd fel a klubot, építsd fel a játékosokat, és építsd fel az örökséged! A trófeák fontosak ugyan, de még fontosabb egy olyan fenntartható környezet megteremtése, amelyben garantálható, hogy a csapat folyamatosan versenyben legyen a címekért. A serleg ...
További részletek >>


Molnár Áron: Hamarosan sokfejű lesz a sárkány

Itt van a forradalom? Igen. Szóval nemcsak művészi szövegként szerepel a legutóbbi noÁr-klipben az a sor, hogy „az ország egy Pilvax, itt a változást akarják”? Persze, hogy nem. Dörömböl az ajtónkon a változás. Egy tök egyszerű kérdést tegyünk föl magunknak: jó így, ahogy és amiben élünk? Ha a válaszom az, hogy nem, akkor közszereplőként kötelességem tenni valamit a közéletért, a változásért. Ha nem teszem meg, akkor Petőfiék, Batthyányék, Leöveyék, Takáts Éváék örökségét köpöm szembe. Ebből még csak az következik, hogy ön forradalmár. De hol van ön körül a tömeg? Megvan a tömeg is, csak a pandémia most a négy fal között tart minket. Azt állítja, ha vége lesz a járványnak, forradalmi tömegek lepik majd el az utcákat? Ön talán naivitásnak tartja, szerintem viszont reális az a vízióm, hogyha vége ...
További részletek >>


A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig

Boldog István a múlt év végén lett vádlott hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint a fideszes országgyűlési képviselő a társaival együtt rendszert épített ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeinek megcsapolására: befolyásolták a pályázat eredményeit, amivel elérték, hogy az általuk kiválasztott vállalkozók kapják a munkákat. Boldog tagadja az ügyészség vádjait. Ez a cikk nem ezt az ügyet boncolgatja tovább. Arra voltunk kíváncsiak: kicsoda Boldog István? Hogyan lett egy apró Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu, Kétpó melósából a térség legbefolyásosabb embere, aki milliárdok felett diszponálhatott? Mit gondolnak róla a Fideszben? És mit Kétpón? Ahhoz, hogy megrajzoljuk Boldog karriertörténetét, közel két tucat ismerőjével beszéltünk. ...
További részletek >>


Nagy Dénes: Káros a történelmünket leegyszerűsíteni arra, hogy a magyarok ellen összefogott a világ

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével illusztris társaságba került, korábban Godard-tól kezdve Kieślowskin és Szabó Istvánon át Wes Andersonig legendás rendezők kapták meg ugyanezt a díjat. Leülepedett már ez? Én is csak pár nappal ezelőtt szembesültem ezzel, meg is döbbentem. Például Angela Schanelec, a tavalyelőtti díjazott konkrétan az egyik kedvenc rendezőm, de igazából a teljes névsor inkább ijesztően hangzott, hiszen nem gondolnám, hogy ebbe a társaságba tartoznék. Persze nyilván megtisztelő és jó érzés, de én valaminek az elején vagyok még. Egy utat és egy vágyat kijelölhet számomra, hogy milyen jó lenne ennél még jobb filmeket készíteni a jövőben. Mit gondol, a további pályájára milyen hatással lesz ez a díj? Erre nehéz válaszolni, de az mindenképpen jó érzés, hogy egy ilyen hosszú folyamat (a film ...
További részletek >>


„Elképesztő bátorság, hogy valaki önhatalmúlag feltölti a Balatont”

Balassa Balázs 2020-ban mondott le a szigligeti polgármesteri posztról, korábban pedig a Balatoni Szövetség elnöki pozícióját is elengedte, amit ön vett át. Tartja vele a kapcsolatot, kialakult barátság a közös munka során? Nagyra tartom a munkásságát, de – sajnos – a saját döntése miatt lemondott a tisztségéről. Szigligeten megvolt a választás, a fia lett a polgármester. Balázzsal igazándiból nincs kapcsolatom, előtte természetesen mint a szövetség elnökével, sokat beszéltünk. Amikor a helyére megválasztottak 2019 decemberében, én kértem, hogy a továbbiakban segítse a munkánkat, akár társelnökként. Ez úgy szokott lenni, hogy egy megye rotációban ellátja az elnöki tisztséget, a másik kettő társelnököt ad. Azt gondolom, a Balatoni Szövetség jó példa arra, hogy nem foglalkozunk azzal, kinek milyen elkötelezettsége, ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


„Hé, haver, vak vagyok, nem drogos”

Eléggé meglepett, hogy a Facebookon vette fel velem a kapcsolatot. Miért? Mert egy vak embertől a legkevésbé azt vártam, hogy hosszas Messenger-üzenetváltásokat követően egyeztetem le vele az interjú helyét és időpontját. Ugyanúgy facebookozom vakon, mint a látók. Csak annyi a különbség, hogy nem én olvasom el az üzeneteimet, hanem a telefonomon lévő program. Különböző kézmozdulatokkal tudom a saját üzenetemet szerkeszteni, vagy akár más bejegyzéseit lájkolni, megosztani. Az a legszebb az egészben, hogy mindebből más csak annyit lát, hogy babrálom a sötét képernyőjű telefonomat, ugyanis a fényerő teljesen le van kapcsolva. Úgyse látom, ami megjelenik rajta, így meg energiatakarékosabb. Ezért előfordult már, hogy miközben másik irányba nézve böködtem a tök sötét telómat, odajött hozzám egy ember és megkérdezte: ...
További részletek >>


A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Látta az Élősködők című filmet? Nem. Koreai film, tavaly nyert Oscar-díjat. Egy szegény családról szól, amelynek a tagjai egymás után elkezdenek dolgozni egy gazdag család házában, és átveszik a helyüket. Mintha ennek a filmnek is lenne némi köze ahhoz, amiről az új könyve szól. Ahogy fogalmaz, „a kívül lévők lázadása elkerülhetetlennek látszik”. Egy ellentmondást szerettem volna megragadni a könyvben. Egyrészről olyan szakadások jönnek létre a világban „belül lévők” és „kívül lévők” között, amelyek folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy a privilegizált terekből kirekesztett emberek fellázadnak. Ne csak arra gondoljunk, hogy a kerítések előtt rekedt menekülteknek előbb-utóbb elege lesz, vagy hogy folyamatosan milliók indulnak útnak a Föld elviselhetetlen helyeiről az élhető vidékek felé. Valójában már a ...
További részletek >>


„Fiam, nem szeretlek, mert apádra emlékeztetsz”

Aki 35 évesen, felnőtt fejjel, a nulláról fordul a sport, hovatovább az ultra- és a terepfutás felé, annak általában kell legyen valami fejlövése. Nekem egy tizenhárom éves párkapcsolatom ért véget 2010-ben. Magamat okoltam. Azt éreztem, kevés vagyok neki. Megviselt. Morfondíroztam magamban, mit tegyek? Sírjak, álljak neki inni vagy kössem föl magam? Megoldásnak tűnt az is, ha kifutom a hatalmas lelki bánatomat. Így hát felhúztam a széttaposott deszkás cipőmet, amiben az utcán is jártam, majd kikocogtam a lakásunktól egy kilométerre fekvő régi Hungarocamion pálya 400-as körére. Húsz karika után végül hazáig nyomtam. Ez egy tízes. Azóta folyamatosan futok. Tíz év távlatából nézve, több stáció megélését követően végső soron a terepfutásba menekültem. A magányosan eltöltött óráktól, gyakran napoktól végül jóval ...
További részletek >>


Éreztük, hogy jó, amit csinálunk, mert nem tetszik a baromarcú hatalomnak

Haska Béla három évig volt hajléktalan, két telet egy fűtetlen fáskamrában töltött. Amikor azonban beköszöntött a decemberi hideg, megjelent a Facebookon egy poszt arról, hogy segíteni kéne a CPg egykori énekesén. Aztán alakult e célra egy Facebook-csoport, és ami azután történt, amiatt Béla most is hitetlenkedve rázza a fejét, ahogy mászkálunk a szélben az újszegedi Tisza-parton. Rohadt nagy sár van, foltokban áll a hó, Béla nem engedi el a kutyát. Mudi, okos bogárszemekkel; vigyázni kell vele, mondja Béla, mert tud hamis lenni. „Volt egy katonai hálózsákom, abban mínusz harminc fokig nem fagysz meg. Az újszegedi állomáson állt egy toi-toi vécé, oda sétáltam föl rendszeresen a kutyával. Feketemunkákból nagyjából fent tudtam tartani magam, nem éheztem túlzottan, és ettem a vitamintablettákat, így hálistennek elkerült a ...
További részletek >>


„Tudták, mit csinál a nőkkel, de félrenéztek. Nekem ütnöm kellett, hogy elengedjen”

Bálint Pétert 2020 áprilisában, a tanév közben váratlanul mentették fel dékáni pozíciójából a Debreceni Egyetemen. A József Attila-díjas, állami érdemrenddel kitüntetett író 2015 óta vezette az intézmény hajdúböszörményi gyermeknevelési és gyógypedagógiai karát. Lapunk januárban írta meg, hogy a távozás mögött egy zaklatási ügyben indított etikai vizsgálat állhat, melynek végén elítélték Bálintot. Ennél többet azonban akkor nem tudtunk kideríteni. Cikkünk megjelenése után többen jelentkeztek, hogy beszélnének Bálintról. Köztük olyanok, akik nem a Debreceni Egyetemen kerültek kapcsolatba vele, de olyan is, akinek egy több mint 30 éves története volt. Tucatnyi forrással folytattunk beszélgetéseket, ezekből kiderült, hogy Bálint visszaélései – melyek nem függetlenek az ő, felsőoktatásban betöltött hatalmi ...
További részletek >>


Komoly feszültséget okozhat, ha a családtagok eltérően gondolkodnak az oltásról

Napjaink leggyakoribb közéleti kifejezése alighanem az oltás, ami érthető is annak fényében, hogy nagyon úgy néz ki, csak azzal sikerülhet végre túljutni a járványon, és úgy-ahogy visszadöccenni életünk régi, lassan már el is feledett kerékvágásába. Nem véletlen, hogy mind a politika, mind az egészségügy meghatározó képviselői egyöntetűen arra buzdítanak mindenkit, ha végre lehetőségük nyílik rá, oltassák be magukat (még ha a különféle vakcinák alkalmazásáról meg is oszlanak a vélemények mindkét csoportban). Bár Magyarországon az oltási hajlandóság folyamatosan növekszik, a KSH legfrissebb mérése szerint még mindig csak a megkérdezettek 38 százaléka biztos benne, hogy beoltatná magát, ami korántsem elégséges arány a nyájimmunitás eléréséhez. Mivel húsba vágó, a társdalom egészét érintő és – mint a ...
További részletek >>


Krasznahorkai László: Megvesztegethetetlen elitista vagyok

Találkozott valaha farkassal? Élővel még nem. Halottal igen? Azzal igen. Ez kitömött farkast jelent? Kitömöttet, elütöttet, megöltet. Ezek a halott farkasok voltak önre akkora hatással, hogy ez az állat visszatérő motívummá vált a könyveiben, például a legújabban is? Ha a Sátántangó áldozati macskájára, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó haldokló kutyájára, vagy a Báró Wenckheim hazatér hűséges kisdögjére gondolok, nehéz megmagyarázni, miért épp a farkas emelkedik ki megkülönböztető erővel néhány könyvemben. Sosem gondolkodtam ezen. Talán mert az ember-farkas viszonylatban először nem is az állatok, hanem az emberek rendítettek meg, akiknek súlyos történetük volt farkasokkal. Ezek hatására ez a különös állat mélyebb jelentést kapott, és szép lassan átalakult számomra azzá, akin a ...
További részletek >>


Tóth Krisztina: A műveimben jórészt olyan elesett emberek szerepelnek, amilyenek most a véremet akarják venni

Látva, hogy milyen indulatokat váltott ki Az arany emberrel kapcsolatos véleménye, ma is ugyanazt a választ adná a Könyves Magazin kérdésére? Fontos szétszálazni a dolgokat. Arra számítottam, persze, hogy előbb-utóbb valami támadás ér majd. Sokakkal megtörténik ez. Az viszont meglepett, hogy pont egy irodalmi lapban megjelent szakmai felvetést találtak alkalmasnak arra, hogy indulatgerjesztő szavakat rántsanak elő, amelyekre tömegek mozdulnak meg. Hagyomány, fenyegetés, cenzúra, ilyesmiket kiabáltak. Azt gondolom, ha nem emiatt, akkor valami más miatt mindenképpen ráléptem volna a piros gombra. Miért gondolja? Mert számos közéleti kérdésben kifejtettem már a véleményemet – legutóbb például az SZFE vagy az örökbefogadás témájában –, és ezek általában nem találkoznak a regnáló hatalom elképzeléseivel. Logikusabb, de ...
További részletek >>


Majka: Álszentség elvárni egy ismert embertől, hogy puritán legyen, főleg, ha az egészségéről van szó

How are you? Most már jól, köszi. Azt hittem, angolul válaszolsz. Ja, akkor thanks, I’m fine. Csak azért kérdeztem így, mert épp az angolórádról jössz. Külső kényszerből vagy belső indíttatásból tanulsz angolul? Dehogy külső kényszer, senki nem írta elő nekem. Régóta beszélek angolul, de a saját szintemen. A filmekből meg a klipekből szedtem fel, amit tudok, simán elbeszélgetek bárkivel, de a nyelvtanhoz semmit nem értek, és ez egy ideje már nagyon zavart. Amióta egy tanárral tanulok, rájöttem, hogy egy csomó dolog rosszul rögzült a fejemben. Meg azért is jó ez a heti kétszer másfél óra, mert egy ideje kurvára unatkozom. Nyelvvizsgázni is fogsz? Dehogy fogok. Csak jobban akarok beszélni angolul, ennyi. Általában is jellemző rád, hogy leginkább saját magadnak akarsz megfelelni? Ez jól hangzik, sokan szokták ezt mondogatni ...
További részletek >>


Lantos Gabriella: Nem hiszem, hogy a kormány az uniótól kérne segítséget. Oldják meg a kórházak, ahogy tudják, és főleg hallgassanak

Eltelt egy év az első magyarországi megbetegedések óta, több, mint 15 ezer halottnál tartunk, és még mindig nem látszik a koronavírus-járvány vége. Ön szerint hogyan tovább? Január környékén voltak legutóbb hasonló adatok, de valójában azt érdemes vizsgálni, mikor volt először ilyen a helyzet: november eleje és közepe között. Akkor már annyira felfutóban volt a második hullám, hogy november 11-én korlátozásokat kellett bevezetni. Ezek vannak ma is érvényben, a szentestén kívül nem lazítottak rajtuk. Ennek ellenére ugyanott tartunk, mert a második hullám nem is ért véget, hanem a felénél elkapta a harmadik hullám. Tehát folyamatosan megyünk vissza oda, ahonnan a második hullám elindult. Ahhoz, hogy a korlátozásokról vagy az enyhítésről dönteni lehessen, szükség van egy olyan szabályrendszerre, ami megmutatja, milyen ...
További részletek >>


Mit tanulhatunk Barack Obamától Orbán Viktorról és a politikáról?

Imponálni tilos! – ez a felirat kapott helyet az emblematikus hatvani kocsmák egyikében, ami azért fontos, mert Barack Obama komplett karrierje, fiatalkora másként alakulhatott volna, ha ilyen normák uralta helyen nő fel. Legalábbis ez derül ki a korábbi amerikai elnök monumentális emlékiratából. A 760 oldalas, Egy ígéret földje című könyv csupán a részletgazdag dolgozat első része, de  legalább megtudjuk belőle, hogy a politikus korai olvasmányélményeit jelentősen meghatározta, kinek udvarol éppen, milyen érdeklődésű lánynak szeretne megtetszeni, így került alkalmilag érdeklődése fókuszába Herbert Marcuse vagy éppen Karl Marx. E gondolkodókat tehát elkerülhette volna, ha imponálásmentes övezetben múlatja szabadidejét, ám meglehet, akkor meg nem vált volna nyolc évre a világ legnagyobb hatalmú emberévé. És nem írhatta ...
További részletek >>


Laposa Bence: Nincs sem palotám, sem Ferrarim

Szakadó esőben részletezi Laposa Bence a szálvesszős és a csapos metszés közötti különbséget, miközben autójával körbevezet minket Badacsony egy részén. 25 különböző területen van szőlőjük, ezek közül mutat meg néhányat. Pincészetük évente 500 ezer üveg bort ad el, ezzel a régióban az élmezőnybe tartozik. Ennél nagyobbra nem is szeretnének nőni, inkább a minőségre mennek rá. Laposáék négy vendéglátóhelyet is üzemeltetnek Badacsonyban, kettő közülük családi tulajdon. Ezekben is körbevezet, kettőben éppen felújítás van. „Nincs sem palotám, sem Ferrarim” – mondja a borász, miközben elkanyarodunk a 70 négyzetméteres házuk előtt. Azokra a kommentekre utal, amelyeket a turisztikai támogatásokról szóló cikkünk után kapott. Mint megírtuk, a balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa érdekeltségei kapták a ...
További részletek >>


Hegedűs D. Géza: Nem olyan egyszerű, hogy valaki besétál az egyetemre azzal, hogy mostantól tanítani fogok

Kezdhetek egy idézettel? Persze. „Feladata a magyar színészet szolgálata. Az egyetemes magyar színjátszás szerves fejlődését elősegítő, értékközpontú, érdekközvetítő, -egyeztető és -képviseleti tevékenységet ellátó, továbbá a nemzetközi színházi kapcsolatok fejlesztését elősegítő, pártoktól, kormánytól független, nyilvántartott tagsággal rendelkező társadalmi szervezet”. Ez részlet a MASZK küldetési nyilatkozatából 1990-ből. Lefordítom a mai hétköznapokra. Magyarországon körülbelül ötven olyan színház, bábszínház működik, amely törvény által megszabott állami, önkormányzati vagy vegyes fenntartású. Emellett működik öt nemzetiségi színház. És legalább hetven–nyolcvan független és magánszínház is intenzív és nélkülözhetetlen része a magyar kulturális életnek. Ezek az intézmények, ...
További részletek >>


Rendben, hogy fuldoklik a pénzben a magyar kézilabda, de nem kellene végre egy jó koncepció?

A magyar női kézilabda-válogatott konkrét célkitűzés nélkül utazott ki ugyan a dániai Európa-bajnokságra, ám az, hogy a csapat mindössze két győzelmet aratva a 10. helyen végzett, egyértelműen csalódás. A 2018-as vébén (14. hely), valamint a 2017-es Eb-n (7. hely) sem teljesített jobban a csapat, miközben a tao révén ömlik a pénz a sportágba, az NB I tele van minőségi légiósokkal, a szintén külföldiekkel felturbózott Győr pedig évek óta egyeduralkodó a BL-ben. Kapcsolódó Kézi-Eb: nagyobb gondjaink vannak, mint egy olimpia Legyőzhető akadálynak tűnik az olimpiai selejtező, de nem szabadna elfednie a magyar női kézilabda szemet kiszúró gondjait. A Sport TV az Európa-bajnokságra reflektálva megszólaltatta a magyar szövetség női szakágért felelős két alelnökét, Kirsner Erikát és Pálinger Katalint. A ...
További részletek >>


Változásra kényszerítené Hollywoodot a norvég újságíró

A HFPA-botrány A Hollywood Foreign Press Association, azaz a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége körüli botrány egy bírósági perrel indult: interjúalanyunk, a norvég, de jó ideje Los Angelesben dolgozó újságíró, Kjersti Flaa az után indított pert a HFPA ellen, hogy az többszöri próbálkozás után sem vette fel a soraiba annak ellenére, hogy megfelelt a kiírt követelményeknek – egyébként nem csak őt, hanem négy másik jelentkezőt sem. Flaa ellen ráadásul zaklatásba torkolló ellen-kampányt folytatott a HFPA, ami már a szervezet egyes tagjainak is sok volt, erről a Wrap cikke számolt be (angolul). A kereset része volt egy trösztvád is: Flaa azzal vádolta a szervezetet, hogy illegális kartellként működnek, távol tartják a megfelelő jelentkezőket, ezzel monopolizálják a hollywoodi szórakoztatóipari hírek piacát. A per ...
További részletek >>


Még ma is el kell magyarázni, hogy a prostituált nem hobbiból szexel, és valójában nem élvezi

Előző regénye is kemény témát választott, és a nemrég megjelent Városi rókák sem lett éppenséggel könnyed nyári limonádé: a kisgyerekes mindennapokba minden jólét mellett is beletört Klára, a gyerekét otthon hagyva külföldön dolgozó Andi és a prostitúcióra kényszerített Timi sorsa fonódott össze benne. De jó a vége! Kerülni akartam az olyan befejezést, ami nyitott, vagy a szereplőnek nem a lehető legjobban alakul a sorsa. Valahogy úgy voltam vele, itt vannak ezek a nők, akikkel borzasztó dolgok történnek, de túlélők lesznek, és nem áldozatok. De közben azért ez a happy end nem olyan egyértelmű: a külföldön dolgozó anya hazakerül ugyan, de mi garantálja, hogy hamarosan ne kényszerülne rá megint, hogy otthon hagyja kisfiát a megélhetésért? Vagy hogy a traumái után a testvére összeszedi-e magát valaha? Semmi sem ...
További részletek >>


Hajdú Eszter: Azt remélem, új információk derülnek ki Barta Tamás haláláról

Barta Tamás halálának évfordulójához időzítve februárban egy hétre elérhetővé tették a Siess haza, vár a mamát a YouTube-on, ahol több mint 116 ezren nézték meg. Ha nincsenek a film körüli bírósági ügyek, valószínűleg nem jut el ennyi emberhez a film. Ezt sikernek élik meg? Barta Tamás szerintem rengeteg embert érdekel. Annak, hogy bepereltek, én semmilyen pozitív hozadékát nem látom, és engem rendkívül megvisel a pereskedés a film körül. Igazságtalannak és inkorrektnek tartom, Barta Tamás emlékével kapcsolatban pedig végképp megbocsájthatatlannak. Nem akarok emiatt sajnálkozni, mert nagyon örültünk annak, hogy ilyen sokan megnézték a filmet az egy hét alatt, amíg ingyenesen elérhetővé tettük. Viszont azt gondolom, ha nincs a koronavírus-járvány, és ez a film rendesen tud futni a mozikban, ott is nagyon sokan megnézték ...
További részletek >>


Szólj hozzá!